0
Kiválasztott termékek
H- 8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton u. 47. Tel.: +36-92/510-552 etalonzala@etalonzala.hu | belépés / regisztráció
 
Hírek, aktualitások
INDUL A VARÁZSHÁZIKÓ 2019.
2018.11.16-án sajtótájékoztató keretein belül jelentették be a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban a zalaegerszegi óvodák számára meghirdetett CSR Hungary díjas Varázsházikó program 2018/2019-es nevelési évre vonatkozó indítását.

Az eseményen a program alapító Szűcs Róbert mellett az önkormányzat részéről Gecse Péter alpolgármester, Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső VMK igazgatója, és Kása Istvánné, a tavalyi tanév nyertes óvodájának vezetője osztotta meg gondolatait a megjelentekkel

Nyitásaként a tavalyi győztes óvoda nagycsoportos gyermekei külön műsorral köszöntötták a megjelenteket.ű

Gecse Péter, alpolgármester kiemelte, hogy Zalaegerszeg számára fontosak az ilyen irányú kezdeményezések, hiszen az önkormányzat intézményei is nagy figyelmet fordítanak a környezettudatos nevelésre és gondolkodásra, a 2015-ben életre hívott Varázsházikó program pedig ennek a szerves részét képezi. Elmondta, hogy óvodás korban fontos elkezdeni a szemléletformálást, hiszen a megelőzés elve és a figyelemfelhívás kiemelten fontos és jövőbe mutató cél. Az alpolgármester a hangsúlyozta, hogy ehhez Zalaegerszeg Megyei Jogú Város minden támogatást meg fog adni.

Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója kiemelte, művelődési intézményként fontos a kultúra minden formában történő népszerűsítése, beleértve ebbe a környezeti kultúrát is, amelynek fejlesztése rendkívül fontos feladat, hogy a gyermekek számára közvetítsük. Az igazgató elmondta, 2019-ben is helyet kap a Varázsházikó Kiállítás a városi művelődési központban, az intézményeket pedig csak buzdítani tudja a részvételre.  

Kása Istvánné, a tavalyi tanév nyertes óvodájának, az Landorhegyi utcai tagóvodájának vezetőjeként köszönetét fejezte ki a programban részt vevő szülőknek, munkatársainak és a gyermekeknek. Zöld Óvodaként a környezettudatosság jegyében számos programot valósítanak meg. A Varázsházikó elkészítése nagy öröm volt mind a szülők mind a gyermekek számára, hogy együtt dolgozhattak rajta.

Szűcs Róbert, a program alapítója köszönetét fejezte ki a program fővédnökének, Balaicz Zoltán polgármester úrnak és az önkormányzatnak a támogatásért, a Varászházikó-események házigazdájának, Flaisz Gergőnek, az intézményeknek, pedagógusoknak és gyerekeknek az aktív részvételért, és nem utolsó sorban a szülőknek, akik minden kis elkészült Varázsházikó mögött ott álltak. Külön köszönetét fejezte ki Kása Istvánnénak, majd a tavalyi program ünnepélyes lezárásaként jelképesen visszaadta az óvoda kulcsát. Megköszönte a támogató együttműködést az óvoda vezetőjének és dolgozóinak, amelyet a programmal kapcsolatban tanusítottak.

Az alapító Szűcs Róbert ünnepélyesen is megnyitotta a VARÁZSHÁZIKÓ 2019. pályázati évet, és kihirdette a programot:

Újra három kategóriában történik a díjazás, a szabályok változatlanok: KÉSZÍTSD EL SAJÁT VARÁZSHÁZIKÓDAT OTTHON FELLELHETŐ ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ ALAPANYAGOKBÓL.

A program célja a szemléletformálás, a környezettudatsságra nevelés, újrahasznosítás mindennapi gyakorlatba való beültetése. A feladat során fejlődik a kreativitás, a szülőkkel, társakkal, pedagógusokkal együtt töltött minőségi idő pedig mindennél fontosabb a gyermekek lelki-szellemi fejlődését illetően. A csapatmunka ereje, a közösségért végzett feladat pedig kulcsfontosságú értékeket ültet el már ebben a korai életszakaszban is.

 

A Varázsházikó programot építőipari vállalalatunk, az Etalon Zala Kft. négy tulajdonosa 2015-ben hívta életre, amelynek fő üzenete a vállalati társadalmi felelősség vállalás hangsúlyozása, azaz puszta támogatás nyújtása mellett az általa képviselt vállalati értékekeket hivatott közvetíteni a program által.

 

PÁLYÁZAT RÉSZLETEI, NYEREMÉNYEK

A FŐDÍJ ismét óvoda fejlesztés lesz, 1 Millió Forint értékben és 50 000 Ft iskolakezdési csomag  a nyertes Varázsházikó készítőjének A nyertest független zsűri választja ki, azokból a pályaművekből, akik az online szavazáson óvodánként a legtöbb szavazatot kapták, tehát minden óvodából a legtöbb szavazatot összegyűjtött pályamű a független zsűri elé kerül.

ONLINE SZAVAZÁS NYERTESE: 50 000 Ft értékű iskolakezdési csomag Az „Etalon az építésben” Facebook oldalon megjelenített pályaművek közül legtöbb szavazatot összegyűjtött házikó

KERESZTURY VMK KÖZÖNSÉGDÍJ: 50 000 Ft értékű iskolakezdési csomag A Keresztury Dezső VMK-ban a kiállítást megtekintők helyszínen leadott szavazatai alapján legtöbb szavazatot összegyűjtött házikó.

 

PÁLYAMŰVEK LEADÁSI HATÁRIDEJE: 2019. MÁRCIUS 1.

Kapcsolódó galéria
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
további híreink
iratkozzon fel híRlevelünkre!
© 2016 etalonzala.hu