Az erkélyek, teraszok és verandák hatékony módjai a lakótér növelésének és közelebb hozzák a természetet. Lezárásukra ezért ideális üveges rendszereket választani. A harmonika üvegajtók kiváló megoldást jelentenek.
A teraszajtók új generációjának is mondhatnánk a hőszigetelt harmonika ajtókat, de szerintünk ezek jóval többek. Elmossák a határokat kint és bent között - nem elválasztanak, hanem összekötnek minket a természettel. Ráadásul kétszer akkora átjárhatóságot biztosítanak mint egy hagyományos emelő toló.
Röviden és tömören: fény, fény, fény, és hatalmas térérzet, ezeket kínálhatja Önnek egy jól megválasztott homlokzati harmonika ajtó.
A harmonika ajtók méltán lehetnek a 21. század erkély ajtói, hiszen nagy fesztávon nagy mértékű nyithatóságot biztosítanak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Önnek akár 14 méter széles is lehet a terasz ajtaja, amit könnyen nyithat és zárhat.
Mi is konkrétan az a harmonika ajtó?
A harmonika ajtók a térben befelé vagy kifelé nyíló szerkezetek, ahol az ajtószárnyakat egymásra hajtva az ajtónyílás szélére kerülnek. Így a nyílás szabaddá és teljes szélességében átjárhatóvá válik. Hátránya a harmonika ajtóknak, hogy az egymásra került ajtószárnyak részére szabadon hagyott helyet kell biztosítani. Harmonika ajtóval akár 14 m felület is elérhető, például egy medence mellett, vagy wellness részleg, vagy télikert esetében. A harmonika-szerűen összecsukható ajtók tökéletesen védenek a szél és a csapadék ellen, a jó idő beköszöntével pedig összecsukott állapotban minimális helyet foglalnak, így élvezheti a forró nyári estéket.
A felhasználási lehetőségeik határtalanok, mindegy, hogy a kertet szeretné beengedni a nappaliba, (avagy a nappalit telepítené át a kertbe).....
Mi a különbség a tolóajtók és a harmonika ajtók működése között?
A tolóajtó egy síkban mozgó szerkezet, ahol az egyik ajtószárny fix, míg a másik előtte eltolható. Ebből adódik, hogy az ilyen nyílászáró beépítésekor csak a teljes szerkezeti szélesség fele tehető átjárhatóvá. Az eltolható nyílószárny lehetséges maximális mérete határozza meg a legnagyobb nyitható szélességet. Azaz, a tolóajtóknál csak a teljes falnyílás 50%-a nyitható. Ezzel szemben a homlokzati harmonika ajtók a térben befelé vagy kifelé nyíló szerkezetek, ahol az ajtószárnyakat egymásra hajtva, azokat az ajtónyílás szélére parkoltathatjuk. Így a nyílás szabaddá és teljes szélességében átjárhatóvá válik. Harmonika ajtóknál a falnyílás teljes szélességben kinyitható.
A harmonika ajtók nyitási módja
A harmonika ajtók esetén először is a kifelé vagy befelé való nyitás között kell választanunk. A döntési szempontokat illetően kérdezze építészét, vagy forduljon bizalommal szakértő kollégáinkhoz. Bár az ajtószárnyak számát többnyire meghatározza a kinyitandó felület szélessége, mégis van lehetőség az egyes ajtószárnyak szélességének megváltoztatásával a szárnyak számát meghatározni. Erre akkor lehet szükség, ha akarunk egy önmagában is (normál egyszárnyú ajtóként) nyitható szárnyat a szerkezetbe.
A harmonika ajtók hőszigetelése
Rendkívül fontos, hogy ha a nyíló ablakainkat a lehető legalacsonyabb hőveszteségűre építjük, akkor a nagyfelületű nyílászárókon se legyen nagyobb a hőveszteségünk. A harmonika ajtók a hőveszteség szempontjából az épület gyenge pontjai, ezért a gyártók többsége meg sem próbál ilyen szerkezeteket gyártani. Kivéve a Solarlux-ot, amely a harmonika ajtógyártás specialistájaként, elsőként gyártott le passzívházba is beépíthető harmonika ajtót. De nem csak a Solarlux SL 97 típusú passzívház minősített harmonika ajtója, hanem a többi Solarlux nyílászáró is a piac legjobb értékeivel rendelkezik.
A harmonika ajtók üvegezése
A nagyobb hőszigetelési érték érdekében választott 3 rétegű üvegezésnél nem szabad elfelejteni, különösen az extra méretek esetén, hogy az üvegezések rendkívüli ajtószárny súlyokat eredményeznek. A Solarlux nagy körültekintéssel és mérnöki precizitással tervezi meg ezeket a szerkezeteket, hogy azok működése hosszú távon is problémamentes legyen. Az extra nagy méretek elsősorban a kizárólag műanyagból készülő ablakoknál és tolóajtóknál jelentenek gondot, hiszen a műanyagprofilok stabilitása nem teszi lehetővé az ilyennagy méretek gyártását. Az általunk forgalmazott gyártók súlycsökkentést eredményező, acélmerevítés nélküli ablakai és tolóajtói viszont az extra nagy méretekben is jól vizsgáznak.
Akadálymentes közlekedés
A tolóajtók és harmonika ajtók választási szempontjai közül kiemelkedik az a kérdés, hogy alkalmasak-e az akadálymentes közlekedésre. Itt ne csak a kerekes székes közlekedésre gondoljon (bár van, ahol ez az elsődleges), hanem arra is, hogyan lehet biztonsággal áthaladni a nyílászárón a megbotlás veszélye nélkül, kezünkben például a születésnapi tortával. Ebből a szempontból a korábbi bukó-toló,mindenképpen számolnunk kell küszöbbel. A harmonika szerkezetek rendszerint igen magas alsó küszöbbel készülnek, kivéve a Solarlux harmonika ajtókat, mert itt lehetőség van a teljesen nulla szinteltérésű beépítésre is. Amennyiben ilyen küszöb megoldást választ, a műszaki feltételeit természetesen minden egyes esetben tisztázzuk az egyeztetés során.
TEKINTSE MEG HARMONIKA AJTÓ KATALÓGUSUNKAT!
HA FELKELTETTÜK ÉRDEKLŐDÉSÉT LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA!